Bejelentés
















Nagykárolyi Napló

Partiumi HÍD-Fesztivál, Kökényesden

2009. 05. 12. A 2003-ban bejegyzett Szatmári HÍD Egyesület nevét sokan a 2008-ban szervezett, és Nagykárolyt is érintő Wass Albert-turné kapcsán ismerhetik. Az Egyesület idén komoly fába vágta a fejszéjét és Partiumi HÍD-Fesztivál címmel ötnapos magyar hagyományőrző és szabadidős fesztivált szervez a kökényesdi halastónál, olyan neves együttesek fellépésvel mint az Ossian, a Kalapács, a Zanzibár, a Kormorán stb.

A szervezés részleteiről és magáról a Fesztiválról Krakkó Rudolf és Vékony Zsolt beszélt a Nagykárolyi Naplónak.


Röviden összefoglalva egy ötnapos rendezvényről van szó július 9-13. között tábor jelleggel, hiszen lehet majd sátorozni. A programokat tekintve pedig igencsak széles a skála hiszen lesznek szabadidős programok (íjászbemutató, lovasbemutató, kézmuvesfogalalkozás, horgászverseny, halászléfőzőverseny stb), lesznek tudományos előadások és fórumok neves történészek, politikusok, közéleti személyiségek közremuködésével, és számos koncertet is szervezünk - fejtette ki Vékony Zsolt.

Honnan ered a Partiumi HÍD-Fesztivál ötlete, mi a cél és kik a célközönség?

K.R.:
A fesztivál alapgondolata abból ered, hogy úgy éreztük szükség lenne egy hagyományőrző, öntudaterősítő rendezvényre itt a Partiumban, éppen ezért a HÍD-Fesztivál célja nem a kizárólagos szórakoztatás. A programokat igyekeztünk és igyekszünk úgy összeállítani, hogy azoknak fokozott nemzeti öntudaterősítő hatásuk legyen. A HÍD-Fesztivál egy hiánypótló rendezvénysorozat is egyben mivel a Kárptámedence hagyományainak találkozója lehet a folklór programok által, hogy csak egy példát említsünk. Ugyanakkor a fiatalok egy tömeges csoportja a HÍD-Fesztivált a koncertek miatt valószínuleg az olyan rendezvényekkel állítja majd párhuzamba, mint például a marosvásárhelyi Félsziget, pedig ez nem éppen ugyanaz, és nem is ahhoz hasonlónak szánjuk. 

Márcsak a zenei programokat tekintve is egy nagyon fontos különbség, hogy nemcsak ismert együttesek mint például a Beatrice, a Bikini, a Kormorán, a Zanzibár - és még sorolhatnánk - lépnek fel, de Szatmár megyei és partiumi, ismert és kevésbé ismert, zenekarok is.

A célközönség nagyon tág, hiszen minden korosztálynak biztosítva lesz - többé kevésbé egész napra - a maga érdekeltségi köre a kisgyermekektől kezdve, a kamaszokon át egészen a nagyszülokig. Például lesz egy gyermeksátor, ahol vigyáznak majd a gyerekekre, amíg a szülő vagy a nagyszülő figyelemmel kíséri vagy részt vesz a neki tetsző programon.
 

A HÍD-Egyesület honlapján olvasható program végleges? A belépőjegyek ára ismert?
K.R.:
Az eddig közzétett műsorfüzetet tekintve a programok véglegesek, s abban már csak akkor következhet be változás, ha valaki megbetegszik vagy olyan dolog jön közbe, ami miatt le kell mondania a szerepvállalást.

V.Zs.:
Az árakat tekintve verni fogjuk a többi neves hazai fesztivált. A napi jegyünk 15 lejbe, míg a Fesztivál teljes időtartamára váltott jegy 60 lejbe kerül, s ez utóbbiban a sátorhely is benne van. A Fesztivál teljes anyagi hátterét tekintve egyrészt pályázati úton próbálunk támogatást szerezni a szervezéshez, másrészt a szponzorokra is számítunk. Bízunk abban, hogy a Szatmár megyei cégek, továbbá úgy a Pártiumból mint a távolabbi régiókból a vállalkozók felismerik a lehetőséget, hogy többezer ember előtt ott lehet egy cégismertető benner és felkerülhetnek a plakátra is, ami az ő népszeruségüknek is jót tehet, nem beszélve arról, hogy egy komoly, reményeink szerint sorozattá váló fesztivált támogatnának, amelynek ők is állandó tagjává válhatnak.

K.R.:
Fontos elmondani, hogy a Szatmári HÍD Egyesület, mint kezdeményező és szervező célja nem az anyagi felhalmozás. Mi egyelőre annak örülnénk a legjobban, ha 0-val zárhatnánk s a bevételi rész fedezné a kiadásainkat. Az eddigi visszajelzések pedig egyelőre azt igazolják, hogy hatalmas érdeklődésre számíthatunk a kökényesdi halastó körül a Fesztivál ideje alatt, hiszen azt már tudjuk, hogy jönnek Szilágy és Máramaros megyékből, de a határon túlról így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és Hajdú-Bihar megyéből is. Bizonyos tényeket figyelembe véve pedig úgy véljül, hogy megyénkben Nagykárolyban és környékén lesz a legnagyobb érdeklődés a HÍD-Fesztivál iránt.
 

Hogy esett a választás a kökényesdi halastóra, miért ott lesz a helyszín?
K.R:
Szükség volt egy megfelelő területre, mert egy ekkora fesztivált akárhol nem lehet lebonyolítani, egyrészt ezért esett a választás Kökényesdre, ahol szerencsére a vezetőség is barátságosan fogadta a kezdeményezést és támogatja a Fesztivál megszervezésének ötletét. Másrészt Kökényesd a kárpátaljai határ részét képezi ezáltal pedig történelmi és interkulturális jelleggel bír, ami a Fesztivál célját és szándékainkat tekintve szinte tökéletes.
 

Várható a HÍD-Fesztivál jövőbeni folytatása?
V.Zs.:
Igen, szeretnénk hagyományt teremteni a rendezvénybol, erre az elso válasz júliusban az elso HÍD-Fesztivál után lesz meg; ha az érdeklődés megfelelő és a költségek is rendben lesznek, és sikeresen vizsgázunk úgymond, akkor máris körvonalazódhat a folytatás.

K.R.:
Ez a fesztivál egy főpróba lesz tulajdonképpen az Egyesületnek is, mert ha sikerül megfelelnünk saját elvárásainknak és a közönségnek is természetesen, akkor biztos szükség van a munkánkra és a Fesztiválra is. Ezért is érezzük fontosnak kérdés nélkül is elmondani, miután elkerülhetetlen, hogy akár már elsőre, akár a folytatásban szóba kerüljön a Fesztivál politikai hovatartozása, hogy nem képviselünk semmilyen politikai pártállást, nincsenek politikai törekvéseink és nincs semmilyen politikai célunk; sem az Egyesületnek, sem a HÍD-Fesztiválnak.

(NNapló)










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!