Bejelentés













Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás


Linkek



Sajtómappa

Rendhagyó és hagyományteremtő rendezvény Lázáriban Amint azt a Szatmári Magyar Hírlapnak elöljáróban a HID Egyesület elnöke, a lázári származású Krakkó Rudolf elmondta, a rendezvénynek azért adott éppen Lázári helyet, mert a Turul-szobor méltó helye az István királyra való emlékezésnek, de emellett az is cél volt, hogy a helyi kulturális életet fellendítsék — az elképzelés az, hogy ezentúl minden évben megrendezik ezt az eseményt. A HID Egyesület különben — tudtuk meg — 2003-ban alakult, és fő célkitűzése a magyar nemzettudat erősítése, kulturális rendezvények szervezése, az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat erősítése. Az egyesület eddig négy megyebeli és négy budapesti iskola partnerségében bonyolított le csereüdültetési programot, részt vett egy Kárpát-medencei pályázat lebonyolításában, és ez a szervezet volt a fő szervezője a „Wass Albert-turnénak". Emellett a „Tövisháti Hétvége", Raffay László „Trianon-körútja" is a nevükhöz fűződik. Az elnök elmondta: decemberben Szatmárnémetiben akarnak huszárfelvonulást szervezni, jövőre pedig partiumi nemzeti ifjúsági tábor is lesz, ha minden az elképzelés szerint alakul. A templomokból kijövő lázáriak a kálmándi fúvószenekar vezetésével vonultak fel a központban a Turul-szoborhoz, a Szent István-, illetve Turul-ünnepség helyszínéhez. Az emlékmű előtt Krakkó Rudolf üdvözölte a megjelenteket, kihangsúlyozva: ritka olyan pillanata van a magyar történelemnek, amelynek kapcsán mindenki együtt azonosulva tudna emlékezni — márpedig az államalapítás és István király egyénisége ilyen. — A keresztyén állam megalapítását hosszú várakozás, kemény előkészítő munka előzte meg. Szent István döntését kitartó munka követte: ő többet tett annál, minthogy csatlakozott a nyugat vezető államaihoz — hazát teremtett mindazok számára, akik ebben a közösségben akartak élni. A történelmi egyházak helyi vezetői mondtak imát, néhány ide illő gondolatot ezután: Kiss Ernő római katolikus plébános, Hriczu Ferenc görög katolikus esperes, Képíró Gyula református lelkipásztor. Lengyel István, a község polgármestere szerint „Szent István-i" gondolatokkal kell helyt állnia minden magyarnak, legyen szó a magánéletről vagy a közösség képviseletéről. Kupán Erzsébet szavalata következett: előbb Veress Péter „Ha nem lehettél szálfa", később Papvári Elemérné „Hitvallás" című költeményét szavalta el, a nagypeleskei Ugocsán László az „Ott, ahol zúg az a négy folyó" című dalt énekelte el, Suciu Adrienn a szózatot adta elő. Dr. Raffay Ernő, a Trianon Társaság elnöke beszédében, rövid előadásában kijelentette: nem véletlen, hogy itt, a számukra határon túlinak számító Lázáriban állítottak hét éve Turul-szobrot, hiszen jelenleg az a helyzet, hogy „hamarabb lehet ilyet készíteni Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron, mint Budapesten". — Akkor, amikor a magyarság ősi jelképeinek számító Turult és az Árpád-sávos zászlót üldözik, tiltják, a magyar honvédség, a magyar állam címerében is ezek lelhetőek fel — nem mernek lemondani ezekről. A professzor szerint még mindig komoly viták vannak arról, hogy 1008 évvel ezelőtt helyes lépés volt-e a keresztyénség felvétele, de — tette hozzá — a történelem megmutatta, hogy azok, akik nem csatlakoztak a nyugati hatalmakhoz, eltűntek, elpusztultak. Igaz, István is áldozatok árán vitte végbe tettét: a véráldozatok, kegyetlenkedések mellett a kunokat és a jászokat teljes egészében beolvasztotta. Raffay szerint óriási hiba, hogy az Európai Unió a mai napig nem akarja belefoglalni alkotmányába a keresztyén értékeket, amely folyamat — tette hozzá — még a 19. század végén kezdődött, amikor is a kapitalizmus és a liberalizmus megjelenésével előbbiek anyagi, utóbbiak szellemi támogatásával kezdetét vette az az agresszív egyházellenesség, amely mai napig tart és fokozódik. — Ott, ahol szobrot állítanak a magyarság szent madarának, az egész Kárpát-medencében élő magyarság együvé tartozására gondolnak. Mert sajnos, oda jutottunk, hogy a magyarság legnagyobb ellenségei nem „Bucureşti-ben" vagy „Bratislaván" vannak, hanem „Budapestában". Budapest ma nem a Szent István szellemiségét hirdető Magyar Királyság, hanem a gyűlölet fővárosa — mondta stílusosan a történész, nem titkolva politikai nézeteit, hozzátéve, hogy a történelmi tapasztalat azt mutatja, az áttörés, a változás nem várat sokat magára. — Ha elmondanám, mit kellene tenni a változás érdekében, húsz év szigorított börtön várna rám — fejezte be mondanivalóját. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke előadásában István király személyiségének ellentmondásosságáról beszélt: róla nincs is korabeli feljegyzés, a rendelkezésre álló adatok legendaszámba mennek, ötven-hatvan évvel halála után jegyezték le őket. Személyiségében keveredik a jóságos, adakozó, illetve a keménykezű, az erőszaktól vissza nem riadó hitvalló király alakja. A kálmándi fúvósok koncertjét követően koszorúzás következett. A Turul-emlékművet megkoszorúzták: a Szatmári Magyar Ifjak mátészalkai szervezete, a lázári önkormányzat, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megyebeli, az MPP, a római katolikus egyházközség, a HID Egyesület képviselői. Fodor István










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!